BabyCenter Debrecen

Chicco Szaküzlet, Kenguru Bébi Áruház, Brumi Bababolt, Baby Center Bababolt nevek bizonyára ismerősen csengnek azoknak, akiknek az elmúlt 20 évben gyermekük született Debrecenben és környékén. A Baby Center Bababolt elődje a több mint 20 éve létrehozott Chicco Szaküzlet volt, mely a Piac utcán, a Belvárosi udvarházban volt megtalálható. Itt a pelenkától a babakocsiig, a cipőtől a bútorig mindent megtalálhattak a kedves vásárlók. Ezután múltak a napok-hónapok és a megnövekedett vásárlói igényeknek köszönhetően megszületett a Kenguru Bébi Áruház, szintén a Belvárosi udvarházban. Abban az időben Kelet-Magyarország egyik legnagyobb bababoltja volt. A következő állomás a Brumi Bababolt volt a Rákóczi utcán.

Már a kezdetektől fogva igyekeztünk a lehető legnagyobb szakértelemmel és türelemmel a vásárlók rendelkezésére állni, hiszen ez a szakma a bizalmon is alapul, ugyanis az ember legféltettebb kincséről, a gyermekéről van szó, az ő egészségéről és fejlődéséről.

Az évek alatt kisebb nagyobb szerkezeti, szervezeti átalakuláson is keresztülmentünk, így nyerte el mai formáját a Baby Center Bababolt, amely a Pesti utca 2. szám alatt található meg Debrecenben.

Dolgozóink a szakmában összesen több mint 50 éves tapasztalattal rendelkeznek, ezen kívül fontos megemlíteni, hogy a Baby Center Bababolt nevéhez több világmárka hazai bevezetése is főződik, aminek köszönhetően egy kicsit Nyugat-Európát is elhoztuk vásárlóinknak. Igyekszünk a jövőben is szélesíteni mind a látókörünket, mind a termékpalettánkat azért, hogy Önnek és babáiknak a legjobb legyen.

A modern kor követelményeinek megfelelően, nemcsak az üzletünkkel, hanem az internet világában is szeretnénk fejlődni jelen weboldalunknak és webshopunknak köszönhetően.

Tele vagyunk erővel, kitartással és küldetés vággyal, hogy minél gördülékenyebben haladjunk a megkezdett úton, és továbbra is ugyanazt a minőségi, kedves és segítőkész kiszolgálást kaphassátok, amit már megszokhattatok tőlünk az elmúlt több mint két évtized során.

Kapcsolatban állunk a Debrecenben található szülészeti osztályokkal is, melynek célja, hogy az anyatejjel történő szoptatás fontosságára felhívjuk a kismamák figyelmét.

A kismama klubot is támogatjuk, ahol megfelelő tanácsokkal látják el a leendő anyukákat.

Szakértelmünknek és tapasztalatunknak megfelelően, próbálunk minden kérdésükre választ adni és szükség esetén tanácsot nyújtani.

Fordulj hozzánk bizalommal!

4026 Debrecen, Pesti u 2

Értékeld a szolgáltatót 1-5-ig tartó skálán. Az 1-es a legkevésbé jó, az 5-ös a legjobb minősítés.

137 értékelés

Hibás adatot talált, vagy nem működik a szolgáltató weboldala? Írjon nekünk, hogy adatbázisunkat mindig frissen tarthassuk.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy értesülj aktualitásainkról a legfontosabb információkról.